“Engedjétek hozzám a gyermekeket!”
A Baptista Tábitha Gyermekhospice Ház alapkőletétele Törökbálinton
Törökbálinton működik az ország egyetlen gyermek hospice intézménye. Elek Sándor polgármester így fogalmazott: "Szeretném leróni tiszteletem minden itt dolgozó előtt, erőn felüli munkát végeznek egytől egyig, mindannyian. Legyen ez az alapkőletétel egy olyan mérföldkő, amely arra inspirál, hogy emberséggel lépjünk előre. Sok erőt, kitartást kívánok a jövőben minden itt lakónak, hozzátartozóiknak és itt dolgozónak egyaránt. A támogatásomra a jövőben is számíthatnak!"
Zene, csodálatos környezet és a Találka híd avatása Törökbálinton.
Rendhagyó történelemóra Törökbálinton.
Az órát Elek Sándor polgármester tartotta 8. osztályos tanulók részére, az intézmény korábbi igazgatójának felkérésére.
Elek Sándor 35 éve vesz részt a közéletben. Már 5 választáson indult és mindet megnyerte. Ebből 3-szor képviselőként, 2-szer polgármesterként indult és a választók mindig bizalmat szavaztak neki.
Bohn István esperes, püspöki biztos, Törökbálint plébánosa és Kis Gergely Márton református lelkész húsvéti örömüzenetet hirdetett.
Elek Sándor polgármester úr köszöntőjével, közös zenéléssel, énekléssel és hatalmas közös tánccal zárták az eseményt.
A régi orvosi rendelő nehezen megközelíthető helyszínen volt. Nagy segítség, hogy megépült az új háziorvosi rendelő, ami előtt egy buszmegálló van, így az idős emberek vagy autó nélkül közlekedők is könnyen megközelíthetik. Az Egészségházban szakorvosi ellátást is tudunk biztosítani: van fogorvosi ellátás, magánrendelés, endokrinológiai szakrendelés is. Szeretnénk ezen szakrendeléséket még kibővíteni a jövőben – nyilatkozta dr. Spenik Vladimir háziorvos.
A Törökbálint Hagyományőrző Tánccsoport idén is megrendezte a hagyományos húsvéti locsolkodást. Vidám, élőzenés táncos locsolómenet lovaskocsikkal, platós teherautókkal.
A Magyar Kerékpárosklub Törökbálinti Területi Szervezete és Törökbálint Város Önkormányzata megnyitotta a bringás szezont. Péntekenként újraindul a Bicibusz is, tehát „Bringázz a suliba!” akció.
Részletekről Elek Sándor polgármestert és a szervezőt, Grancsai Péter Törökbálinti lakost kérdeztük. Önkéntesek jelentkezését ide várják: grancsai.peter@kerekparosklub.hu
„Öleld át a tavat” – a víz világnapja Törökbálinton rendezvényen 400 élőláncot és 400 (100%-ban lebomló) luftballon adott hangsúlyt annak a fontos gondolatnak, hogy “a víz maga az élet és hisszük, hogy összeköt minket, közösséget teremt.” - mondta Elek Sándor polgármester.
Törökbálinton hatalmas flahmob keretében alkottak kicsik és nagyok élőláncot a Belső tó körül.