Nagy örömmel és megtiszteltetésként vettünk részt Törökbálint Város testvértelepülésének háromnapos eseményén.
A XXII. Negyedi napokon számos programmal találkozhattak a Negyedre érkezők. A Szabadidő Sport Szakosztály tagjai 4 fellépő számmal színesítették a programot.
A tábori programok rendkívül változatosak voltak. A napi 3 órás edzésen a részvetők több óratípussal, sporteszközzel, tánccal ismerkedhettek meg.
Kathy Lee a kínaidob és a legyező használatát próbálta megtanítani a résztvevőkkel. Papp Edittől egy pomponos koreográfiát tanulhattunk meg és miután jól kimelegedtünk Czifra Kati vízitornáján volt alkalmunk lehűlni a medencében.
Idén is hivatalosak voltunk fellépőként a Kunadacsi Falunapi rendezvényre, ahol egyesületünk Szabadidő Sport Szakosztálya négyszer léphetett színpadra. (DrumStick, Jump és Walzt Dance)
Megédesítettük a május utolsó napját.
Gyermeknapi projektnapunk alkalmából nem maradhatott el az óra végén a megérdemelt édesség!
...És igen készülünk a közös megjelenésre a Kinai Nemzeti Kulturális Művészeti egyesület tagjaival.
Csütörtök délután együtt próbált a két csapat a Chinatown-ba.
Hamarosan a Waltz Dance koreográfiával debütálnak a Kínai és a Magyar Hölgyek!
Köztudottan ez egyik legnagyobb magyarról, gróf Széchenyi Istvánról számos hazai intézményt, teret, utcát neveztek el. Az idei, a Magyar Szabadidősport Szövetség által kezdeményezett „Kihívás” napja alkalmából a Széchenyi kihívásaként gróf Széchenyi István munkássága inspirálta a Szabadidő Sport szakosztályt.
Szerda este az idei Kihívás napja alkalmából szervezett "Hula-jó" délutáni programunk is lezajlott.
Köszönöm szépen mindenkinek az aktív részvételt!
Két mozgalmas napot tudhatunk magunk mögött. 2x13 fővel képviseltük az egyesületünket az idei UltraBalaton futóversenyen.
Ahogy a hegyek, dombok, lejtők váltották egymást, úgy az időjárás is megtréfált minket, de ennek ellenére mindenki szedte a lábait úgy, ahogy azt kellett. Közel 2500 csapatból a Previ Team I. Csapat a 16. helyen, a Previ Team II Csapat a 44 helyen végzett.
A Kínai Magyar Kulturális és Művészeti Egyesület és a Previ Team Egyesület ismét közös produkcióra készült.
Ma ismét lehetőségünk volt Kathy Lee táncpedagógustól tanulnunk (WALTZ DANCE, tradicionális kínai zenére). Lépésről lépésre próbáltuk elsajátítani a kecses mozdulatokat több, kevesebb sikerrel.
Cím
Munkácsy Mihály Művelődési Ház
2045 Törökbálint Munkácsy M. u. 83.
Telefon
+36 70 384-6300
E-mail
previteam@gmail.com
Honlap
www.torokbalint.hu/previteam
Hivatalos honlap
www.previteam.webnode.hu
Elnök
Bóta Ili
Bankszámlaszám
10700268-72034798-51100005
Adószám
19238777-1-13